Az utolsó pár nap már csak lazítás volt. Tuk tukkal mentünk le a partra reggelenként, majd este vissza. Vendéglátóinktól rendszeresen kaptunk reggelit, ebédet (ha otthon voltunk) és vacsorát, ami minden esetben rizs volt curryvel, bár voltak eltérések minden alkalommal. Itt már küzdeni kellett a szúnyogokkal, mivel erdős részen voltunk. Érdekes, hogy eddig nem találkoztunk velük, csak elvétve.

Egy-két látnivaló azért akadt a környéken, ahova kikocsikáztunk még.

Teknőskeltés

Egyik a teknős keltő hely volt Kosgodában. Teknős tojásokat ástak a homokba, ahonnan pár hét után kikeltek a porontyok, majd mesterséges tóba helyezték őket, és amikor már elég nagyok lettek, szabadon engedték őket a tengerbe. Itt még teknőst is simogathattunk.

Madu Ganga Szafari

Azután (vagy még ez előtt, már nem emlékszem) jött a csónak szafari a Madu Ganga folyón. Hát ez volt az egyik nagy kedvencünk.

Nem csupán egyszerű csónakázás volt a folyón, hanem kisebb programok vártak közben. Egy pici szigeten kötöttünk ki, ahol egy család élt. Itt egy másik turista csónakkal is találkoztunk, úgyhogy közösen ültünk le nézni a házigazda bemutatóját a fahéj különböző megmunkálási lehetőségeiről. Ingyenes volt, bár a vége az lett, hogy lehetett tőlük vásárolni az ott készült olajokból.

A következő megálló egy buddhista monostor volt. Az itt élő szerzetes megáldott minket, és egy darab cérnát kötött a karunka, amit még most is hordunk. (Vagyok annyira babonás, hogy ne vágjam le, bár nem tudom, mikor fog lejönni magától.) Még láttuk a 150 éves pálmalevelekből készült könyvet is, meg egyéb régiségeket. Hát a vége az lett, hogy lehetett adakozni. Egy könyvbe bele kellett írni a nevemet, honnan jöttem, meg hogy mennyit adományozok nekik. Hát látva a listát, hogy ilyen 2000-3000 rupeekat adtak az előttünk lévők, nem is tudtam hirtelen mennyi lenne illő az áldásért. Adtam egy 500-ast és pókerarccal továbbálltam.

Azért elég illúzióromboló, hogy még a szerzetesek is a lehúzásra mennek. Jó, persze tudom, ők elvileg megtagadtak minden testi örömöt maguktól. Még a pénzhez se nyúlhatnak. Valaki jár arra rendszeresen, beszedi a pénzt, elmegy a városba, és hoz a szerzeteseknek élelmet. Ez mind szép és jó, de valahogy az egész elveszti a varázsát látva, hogy mindenkinek csak a pénz kell. Na jó, nekik is kell enni, értem, csak hát na...

A harmadik megálló volt viszont a legérdekesebb. Egy kis szigeten kishalak voltak befogva. Először nem esett le, hogy mi akar ez lenni, aztán mondták, üljünk le, és tegyük a lábunkat a vízbe a halakhoz. Hát a halak egyből ránk cuppantak. Odaúsztak és elkezdték "eszegetni" a lábunkat. Foguk az nem volt, de csiklandoztak rendesen. Túl sokáig nem bírtam a csiklandozást, de volt olyan turista, aki ki se merte próbálni. Aztán jött egy srác, hogy menjünk vele, mutat valamit. Hát elővett egy kis krokodilt, kézbe lehetett venni. Íme az eredménye:

A legutolsónál senki nem kért semmit. Mondjuk pont akkor érkezett egy nagy csomó turista, amikor indultunk, úgyhogy talán ezért sikerült ingyen megúsznunk. Egyedül azt sajnálom, hogy nem fizettem be hosszabb csónakázásra. A bálnanéző hajó helyett inkább itt töltöttük volna el az időnket. Bár nem hiszem, hogy sok érdekesség maradt már itt, talán egy-két dzsungel, viszont a legérdekesebbeket láttuk.

Galle Fort

Ez egy hollandok által épített erőd Galle városában. Tele van boltokkal, vendéglátó helyekkel, meg talán még laknak is ott. Egy jó fél napot eltöltöttünk itt, bár hasznos programok nem voltak.

A végére még egy pár kép Hikkaduwa környékéről.

A házi gyíkunk