A jó drága belépő után megint volt egy lenyúlós wc-s bácsim, de most már volt nálam 20 rupee. (Még mindig olcsóbb, mint a németországi autopálya wc, 75 eurócentért.)

Sigiriya elég szép hely. Jó sokat kellett lépcsőzni a szikla tetejére. De beszéljenek inkább a képek.

A híres sigiriyai szikla 

Kilátás a szikla tetejéről 

Turisták mindenhol. Itt szép lenne pedig emberek nélkül fényképezni. 

Ő a barátnőm kicsiben 

Tele volt a hely önjelölt idegenvezetőkkel, akiket ugyancsak alig lehetett levakarni. Egyszerűen csak mellénk szegődtek, és elkezdték sorolni, hogy mi micsoda meg milyen régi. Szívesen bemutatják nekünk az egész helyet, akkor is, ha nem kérjük. A helyi szokás szerint a fizetséget utólag követelik, nincs semmiféle előzetes megállapodás. A sofőrünk szerencsére már előre figyelmeztetett, hogy ha idegenvezetők jönnek, mondjuk meg nekik, hogy nincs szükségünk rájuk. Végül is túl sok hasznos információval nem rendelkeznek, úgy vettem észre.

 Visszafele menet még azért megállított egy öreg csóka, hogy útba igazítson, merthogy rossz felé megyünk, nem ott van a parkoló. Ellenkeztünk is, meg el is bizonytalanodtunk az irányt illetően kissé. Végül elvezetett egy másik parkolóba, úgyhogy mehettünk vissza végül. Egy dollárt adtam neki, de ő kettőt követelt, úgyhogy elküldtem hidegebb éghajlatra. (60-70 éves emberke lehetett, magyarázta, hogy hát neki ott a kisgyerek "little baby", akit etetnie kell. Már vissza se kérdeztem, hogy ez most komoly-e, valamit mondania kellett ugye.)

A langyos esti levegőn kortyolni a hideg sört egy kis egzotikus gyümölccsel körítve, méltó befejezése volt a napnak.

Először szembesültünk a borzalmas tömeggel meg a délutáni hőséggel, amint kiszálltunk a klímás kocsiból.

Az elefántok épp a folyónál fürödtek, úgyhogy egyből odamentünk. Fehér embert nem láttam egész eddig, itt viszont egymás hegyén-hátán. A helyiek pedig le-le szólítgattak, mindenki próbált valamit eladni nekünk.

Az egyik ember odajött hozzám, megfogta a tenyerem és elkezdett jósolni. "Megjósolom, hogy ma szerencsés napod lesz", mondtam neki, hogy hagyjon már, én nem vagyok vevő az ilyesmire, de ő folytatta: "Biztos hogy ma nyerni fogsz a lottón" Na aha, persze. Mondtam neki, hogy nem érdekel, hagyjon békén, úgyhogy legyintett egyet és elment.

Később láttuk, ahogy az ott dolgozók egy elefántot kísértek át a tömegen, pont előttünk. Hát nekünk tetszett ugye, nagy volt, meg közel, csináltunk pár képet, mire odajöttek, hogy majd ők csinálnak képet, amin mi is rajta vagyunk, meg az elefánt is. Kikapták a fényképezőt a kezünkből, odaráncigáltak az elefánthoz, csináltak pár képet, aztán nyújtják a markukat, hogy "hát ez ezer rupee lesz". Na kösz szépen, nem is kértem, hogy fényképezzenek le. (Főleg hogy az én gépemet használni se tudták) Próbáltam legalább a tömegből kikavarodni, de jöttek utánam, hogy fizessek, fizessek. Elővettem egy százast, hogy ennyit adok maximum, ha tetszik ha nem. Húzta a száját a srác, de végül tovább álltak.

Na ez a fajta viselkedésmód volt az, amit sokáig nem voltam képes tolerálni, napról napra lettem egyre lekezelőbb a helyiekkel. Nem volt célszerű jófiúnak lenni, kedvesen leállni velük beszélgetni, meghallgatni őket, mert a vége mindig az lett, hogy a pénzem kellett nekik.

Az elefánt lovagláshoz már nem volt kedvünk, amit kicsit bánok. Illett volna azért kipróbálni, ha már ott vagyunk.

Nem csak egy elefánt volt

 Videot többet csináltam, mint képet, csak azt meg kell szerkesztenem mielőtt feltöltöm. Nem kis munka lesz.

Közlekedés

Arról már olvastam korábban, hogy autót bérelni sofőrrel érdemes csak Sri Lankán, mert a közlekedés nem épp európai. Hát hogy is fogalmazzak, ha nekem kellett volna vezetni, kb elindulni se tudtam volna az úton. Tömegnyomor, előznek, tolakodnak, dudálnak.

Egy kétsávos úton képesek akár HAT sávban közlekedni! Ha valami miatt megállt a forgalom előttünk, mi nem álltunk meg a sor végén, hanem addig előzzük a sort, amíg fizikailag lehetett, aztán meg a tőlünk kisebbek előztek ki minket.

Útkereszteződés lámpa nélkül: aki ügyesebb, az megy először. Minden irányból előznek mindenkit, aki valahol megáll, az várhat arra, hogy majd engedik tovább menni. Nyomulni kell, különben nem jutunk el sehova.

Előzni bármikor szabad, akkor is ha jönnek szembe, majd az lehúzódik úgyis. A körforgalomban annak van elsőbbsége, aki gyorsabb vagy nagyobb, a többi majd megáll. Indulásnál, útra kikanyarodásnál nem várjuk meg, amíg nem jön senki (úgyis mindig jön valami), hanem kimegyünk lesz, ami lesz alapon. De így sincs gond, elfér mindenki az úton, csak nem kell a felfestéseket szigorúan venni.

Érdekes, hogy a kaotikus közlekedés ellenére csak kétszer láttam balesetet az ott töltött két hét alatt, de egyik se volt komoly.

Az autopálya mivel fizetős volt, kb senki nem használta, néha jött szembe egy-egy kocsi a 40 km alatt, amíg használtuk. A normál utakkal ellentétben itt olyan volt, mintha kihalt lenne az egész ország. Ennek ellenére dugóba kerültünk. Ez volt az egyik baleset, amit láttam, egy kis hal szállító teherkocsi feldőlt az úton. Nem tudom, hogyan, felborult, a halak meg szerte szét hevertek.

Mindenesetre csodálom, hogy így tudnak vezetni a helyiek. Én már nekimentem volna valaminek. Ott egy másodpercre se kalandozhat el a sofőr figyelme, pillanatok alatt kikanyarodik elénk valami. Ha jön valaki egy kis utcából, nem várja meg, hogy elmenjünk, kijön elénk, mi meg bemegyünk középre, a szembejövő meg lehúzódik. Hát roppant biztonságos.

Viszont nem megy gyorsan senki, a buszokat kivéve. Azok viszont mint a vadállatok.

Felajánlotta a sofőrünk, hogy kipróbálhatom a kocsit, de inkább visszautasítottam. Meg figyelmeztettem, hogy ő se üljön be a volán mögé, ha majd európába jön nyaralni.

Amúgy mindenki mindig dudál. Elég idegesítő, bár ott nem a rossz kedv kifejezésére használják a kürtöt, hanem inkább arra, hogy jelezzék, "figyelem, jövök". Minden előzéskor, vagy beláthatatlan kis utcában, vagy köszönésképp, vagy éppen csak unalomból, duda-duda-duda.

Azt meg felesleges megemlítenem, hogy az ottani járművek kb 90%-át nálunk már rég kivonták volna a forgalomból. Füstölnek, szét vannak rohadva, esnek szét. Nem ritka a rozsdás motor, vagy bicikli, de olyan szinten, hogy csak a rozsda látszik belőle.

Íme a Tuk Tuk, elől a sofőr, hátul pedig elfér két vagy több utas attól függően, mekkorák

Az angol hidegből bele a meleg trópusi éjszakába. Este kilencre értünk a reptérre Negomboba, és már egyből éreztem, hogy gondok lesznek az alvással, mert alig bírtam lélegezni a fülledt melegben. A levegő szinte állt.

Egy kedves helybéli hölgy üdvözölt mindenkit a repülőből kiszállva. Első célállomásunk a wc volt, ahol már az első pár percben sikerült megtapasztalnom a helyiek "különös" szokását, ami végigkövette az egész nyaralást. A takarító srác segített megmutatni, hol a wc, hol a kézmosó, meg papírt is adott. (Mintha egyedül nem boldogulnék el egy wc-ben) Aztán kifele menet meg mosolyogva nyújtotta a markát. Hát mondom neki, sajnos semmi rupeem nincs, még csak most érkeztem, sajnálom. (Azt nem akartam mondani neki, hogy 10 dolláros a legkisebb pénzem, ami van.) Gondoltam, ha ez itt így fog menni, gyorsan aprópénzt kell váltanunk, sokat.

Tovább haladva szembesülhettünk vele, hogy már tényleg nem Európában vagyunk. A reptéri boltok és a pénzváltók leszólítgatással, meg integetéssel szerezték a kuncsaftokat. Mindig is idegesített, ha valaki leszólogatással akart velem üzletelni. Hát itt Sri Lankán megkaptam rendesen.

Alig mentünk ki a pertérről, egyből ránk voltak tapadva, hogy kérünk-e taxit. A terv az volt, hogy elgyaloglunk a hotelig, ami ott van egy köpésre a reptértől. Hát nem lehetett egy métert megtenni normálisan, tapadtak ránk, az utcáról dudáltak, visszafordultak a kis tuktukosok, a buszokból kiabáltak, hogy elvinnének, én meg már úgy voltam vele, hogy azért se kérek belőlük. Az egyik elvitt volna 600 rupeért, de azt mondtam neki, hogy sokallom, bár gőzöm nem volt az árakról, egyszerűen csak lehúzás szagot éreztem. Aztán találtunk is egy másikat 300-ért. Na ugye. Mindenesetre jó volt megtapasztalni, milyen tuktukon utazni.

Pár perc kavargás után kirakott minket valami eldugott sikátorban, nem volt benne biztos, hogy oda kell-e menni. Hát én azt éreztem, hogy elérkezett az utazás vége, szerencsétlen turistákat csőbe húzták, de végül valóban ott volt a hotel, amit foglaltunk. Mondanom se kell, hogy pont úgy nézett ki, mint a képeken a neten. (Bizonyos szögből legalábbis) Az iroda egy koszos kis nyári konyha volt, a szobánkban az ágy BETONBÓL készült, de azért látszott, hogy ki lett takarítva. Meleg víz nem volt, mint ahogy utunk során a legtöbb helyen, bár ezt pár nap után megszoktuk. Az esti sör a szabadban ülve viszont roppant jól esett.

Másnap, reggeli után jött értünk a sofőrünk és útnak indultunk a klímás hibrid Toyotánkkal.

Hotel Thilon - A kis bambusz ház volt az étterem, élmény volt az esti sör

Utazás előtt

Hol is kezdjem. Pár hónapja amikor a barátnőm megemlítette, hogy a nagy álma eljutni Sri Lankára, akkor még azt se tudtam, hogy eszik-e vagy isszák. Megnéztem térképen merre van - hát jó messze - aztán legyintettem, hogy "na majd egyszer, ha öregek leszünk, meg gazdagok, akkor talán... Talán!) Aztán egyik nap beszélgettünk rajta, merre menjünk nyaralni, nekem meg jó napom volt, úgyhogy azt mondtam "Sri Lankára". Na onnantól kezdve már nem lehetett visszavonni a dolgot. Sokszor gondolkodtam rajta, hogy talán mégse jó ötlet, drága is, meg nem is a szívem csücske a világ azon része, de a kicsim már úgy beleélte magát, hogy nem akartam kiábrándítani. Elkezdett tervezgetni, vásárolgatni, én meg gondoltam, volt ettől már rosszabb is, valahogy kibírom miatta.

Vettünk mindent, amiről úgy gondoltuk, hogy kellhet: naptej, moszkító spray, kameraállvány (amit elő se vettem egész utazás alatt, cserébe a fél poggyászt kitette), stb. Szegénykém nem egyszer utazott le Londonba (Manchesterből) több órás busszal, hogy új útlevelet csináltasson a konzulátuson. (Cseh)

A vízumot megcsináltuk online, közben meg vitatkoztuk, hogy sofőrrel utazzunk, vagy tömegközlekedéssel. Találtam pár videot a neten, hogy közlekednek az emberek a vonatokon meg a buszokon Indiában, és hát nem nagyon füllött a fogam a vonat ablakában vagy tetején utazni. (Bár nem Sri Lanka, de elég közel van hozzá) Szerencsémre elfogadta a sofőrös megoldást, úgyhogy a neten keresztül kerítettünk egy sofőrt. A srác jobban képben volt, mint mi, nagyjából leírtuk neki, merre akarunk menni, ő pedig kiegészítette mindenféle érdekességgel, ami útba esik. Azért jól esett, hogy más gondolkodik meg tervezget helyettünk, mi meg lazíthatunk és élvezhetjük a nyaralást.

Utazás

Az utazás hosszú volt és fárasztó. Az első gép Manchesterből Abu Dhabiba kb 6 órás volt, Abu Dhabiból Colomboba több mint 4 óra. Kaja, pia ingyen volt. (Vagyis benne volt az árban) Minden ülésben volt egy kis számítógép, filmekkel, játékokkal, zenékkel, szóval majdnem nem volt halál unalmas a repülés. (Én special mindig a repülési adatokat figyeltem, hogy épp hol járunk, meg mennyi idő van még hátra.) Meg hát túl sokszor nem repülök, úgyhogy a filmek helyett jobban érdekelt, hogy vajon normális-e, amikor a gép ennyit rázkódik.

Amit még nem bírtam megérteni, hogy előző nap online csekkolásnál már nem volt két egymás melletti hely, ezért egymás mögött kellett ülnünk, pedig egy nagy rakás ember a reptéren csinálta meg a csekkolást, amikor mi már túl voltunk rajta.

Abu Dhabi

Először úgy gondoltuk, hogy van pár óránk, szétnézünk a városban, mielőtt indul a következő gép, csak rájöttünk, hogy ez nem egy kis ország. A térképen közelinek tűnt minden, a valóságban viszont a legközelebbi épület is valahol a távoli messzeségben volt. Taxival mehettünk volna, amit drágálltunk is, meg sok idő is lett volna. Meg az utazás miatt ki voltam fáradva, így nem volt kedvem semmihez. Szóval ott ragadtunk a reptéren arra a pár órára.

Itt már látszott, hogy ez nem Európa. A reptéren feketébe bugyolált asszony ordibált mindenkire, kérdezve, hogy ide jöttek-e vagy csak tranzitban vannak. A szándéka lehet hogy nem volt rossz, de a modorát nálunk nem tűrnék meg egy reptéren. Az útlevél ellenőrző fiúcska is érdekes figura volt. Párszor el kellett mondani neki, honnan jövök, elmondtam jó pár verzióban, hogy Hungary, Ungarn, Magyar, hát ott úgy mondják, hogy Hángária. Ezt miért is felejtettem ki? A barátnőmnél viszont gondban volt. Czech Republic. Na ezt nem bírta megemészteni, nézegette az útlevelet, mi lehet ez, aztán végül odahívta a kollégáig, és kiderítették, hogy ez a "Csík" nevű ország. Na ezt is megtanultuk. Az arabok a csehet csíknak mondják.

Külön érdekesség volt még az ötszemélyes, zárt dohányzó helyiség is, ahol voltak kb tizenöten és alig látszottak ki a füstből.

A wc-ben imádkozó helyiség is volt, ahova a helyiek bejártak hajlongani meg térdepelni. Hát számomra ez roppant furcsa látvány volt.

Az alvó szobát szívesen kipróbáltam volna személy szerint, de helyette inkább csak járkáltunk körbe-körbe. Találtunk így is napágyakat, ahova le lehetett pihenni egy kis időre.

Délutánra eléggé felmelegedett az idő, a nap sütött hét ágra. Hamar rájöttem, hogy itt már nem tél van. Na de ami Sri Lankán fogadot...